2006-11-28

Hírek A Jászi Oszkár páholy: Szó - gondolat - tett





hírek freemason francmacons


A Jászi Oszkár páholy 2006 december 13-i munkaterve:

a SZÓ - GONDOLAT - TETT egysége

Zárt munka, alapfokon


2006-11-20

Szabadkőműves Amerika IX. - George Washington












George Washington, 1732-ben született.

A Függetlenségi háború haderőinek parancsnoka 1775- és 1783 között.

A Második Alkotmányi Konferencia Elnöke 1787-ben.


1789 Április 30-án felesküdött az új köztársaság első választott elnökévé.
1797-ig volt hivatalban, a harmadik terminust visszautasította, érvényt adva gyakorlatban is a demokrácia alapelvének.

Búcsú beszédében óvta a nemzetet attól hogy külföldi politikai vagy katonai akcióban részt vegyen. Tanácsát az Első Világháborúig tartották be.


Washington úgyszólván egész életében Szabadkőműves volt, attól kezdve, hogy 1752. november 4-én öt hónappal huszonegyedik születésnapja előtt bevezették a Fredericksburg Szabadkőműves Páholyba, inas fokon.
A második fokozatot a következő év, 1753. március 3-án érte el.
A legfelsőbb, mesteri címet ugyanaz évben, augusztus 4-én sikerült megszereznie.

A Páholy melyhez Washington tartozott valószínűleg York rítusú Páholy lehetett. Hat esztendővel Washington beavatása után, 1758-ban, a Fredericksburg Páholy megkapta a Skót Nagypáholy engedélyező okiratát. Amikor Washington az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett, már kis híján harminchat éve volt Szabadkőműves.







Egy 1791-es kelt levelében George Washington azt írja, hogy azért szereti a szabadkőművességet és tölti el boldogság, mert „itt találtam meg az igazságot, a jóakaratot, és a jótékonyságot... és azt a tényt, hogy a szabadkőművesség célja előmozdítani és segíteni az egyetemes emberiség boldogulását és boldogságát”

Washington 1799 Decemberében halt meg.
Koporsóját páholybeli testvérei emelték vállukra és vitték a sírhoz ahol szabadkőműves temetési szertartás keretében hantolták el.

http://photos1.blogger.com/blogger/4833/3801/1600/pyramid-i-flash-a.2.gif

2006-11-15

A Demokrácia határai

2006 október 11-én a Jászi Oszkár műhelyben bemutatott munka

Az elhangzott előadás egyetlen ember véleményét tükrözi és egyes pontjai vitára késztetőek


Kezdeném rögtön azzal, hogy a demokrácia megfogalmazása körül mind a mai napig nagyon sok félreértés létezik. Sokan, még azok is, akik nem anarchisták, tehát nem a korlátlan és zabolátlan rendnek a hívei, azok között is gyakorta vallják úgy, hogy a demokrácia a teljes és a féktelen szabadság, ahol mindent szabad, minden megengedett és tilos bármit is tiltani.
Mai helyzetünk, bizonyítja, hogy mennyire nem így van.
A demokrácia föltétele egy rendkívül szabályozott rendszer, mind a társadalomban, mind a politikában, mert ha nem így lenne, akkor minden összeomlana. A demokratikus szabályok be-nem-tartása, komoly problémákat, válságokat robbanthat ki.

A demokráciában létezik a többség és a kisebbség. A demokrácia egyik alaptörvénye az, hogy a kisebbség mindenkor köteles alávetnie magát a többségnek. Akár alkotmány szabályozza ezt, akár nem, e nélkül nincs demokrácia.
Ez az állapot-meghatározás lehet kiindulópontunk.

Nyilvánvaló alapszabálya a demokráciának, és határait is megszabja ez, hogy az ellenzék szabadon bírálhat bárkit és bármit. Ugyanakkor nincs joga ahhoz, hogy kétségbe vonja bárkinek tisztességét, vagy törekvéseinek jogosságát.
Aki ezt a szabályt nem veszi figyelembe, az túllépi a demokrácia határait és ezzel egy olyan helyzet alakul ki, mely sajnálatosan egy ország életének alakulását, időlegesen, vagy akár tartósan képes megzavarni.

A tüntetés joga, a gyülekezés joga.

Természetesen az alkotmány kimondja, hogy bárkinek jogában áll szabadon tüntetni, bárki kétségbe vonhatja a kormány munkáját, tevékenységét. Ugyanakkor akkor fölteszem a kérdést:
Ha egy-egy ilyen tüntetés vagy tüntetés sorozat engem, mint állampolgárt, vagy állampolgárok csoportját zavar, félelemmel tölt el, úgy, hogy félek az utcára kimenni, úgy, hogy félek kimondani a saját, a tüntető csoporttal ellenkező véleményemet, vagy egyáltalán félek akár csak megnyilatkozni, mivel rögtön egy ellenoldali csoportba sorolnának be, akkor kinek a jogai csorbulnak, kinek a jogai elsődlegesek, és ki, melyik szervezet az, amelyhez érdemben panasszal fordulhatok, melyik szervezet az, mely megvéd engem, megvédi személyes és anyagi biztonságomat?

A demokrácia határainak egyik alapkérdése az egész világon az, hogy meddig terjednek a szélsőjobboldal jogai, meddig terjednek a jogai azoknak, akik a szabadságnak a rendjét tagadják, akik szembehelyezkednek ezzel a renddel, és akik valójában, a társadalmat is szét akarják szaggatni.

Megosztanám itt egyik minapi élményemet, ami rendkívül megrendített.
A Nyugati-pályaudvar környékén jártam vasárnap délután, szembejött velem egy fiatal pár, egy fiú, katonai terepszín egyenruhában, mellette egy lány, akin egy fekete trikó volt. A fekete trikón a következő felírással találtam magam szemben: Meine Ehre is der Traue, vagyis magyarul, a Becsületem a hűség. Aki ismeri a történelmet, az tudja, ez az SS-nek volt a jelszava. Ez a felirat eredetileg az SS övét díszítette.
Nem követelhetjük meg a köztársaság rendőreitől, hogy értsenek németül és felismerjék ezt. De belefér-e a szabadság fogalmába az, hogy egy SS jelszóval tüntetve menjenek végig az utcán, és felborzolva azok idegeit, akik ezt értik és akiket ez felháborít?

Régi vita folyik arról, hogy szabad-e a gyűlölet beszédet korlátozni, vagy sem. Én is egyetértek azzal, hogy korlátozni nem kell. Nem szükséges akkor, ha a társadalom egészséges és a társadalom egészséges szelleme korlátozza ezt.
De! Vajon nem fér-e a közrendbe az, hogy ilyen megnyilvánulással szemben a Demokrácia föllépjen, hogy ezt korlátozza, és ne tegye lehetővé, hogy ilyesmi bekövetkezhessék?

A demokrácia tagadásának színhelye ma Közép-Európa, méghozzá azok a Közép-Európai országok, melyek frissen kerültek az EU-ba. Nem véletlenül van ennek több oka is.
Az egyik, hogy ebben a térségben minimum 70 évig nyoma sem volt a demokráciának, tehát a lakosság többsége nem tudja hogy mit is jelent a demokrácia, tehát nem képes demokratikus elveket követni.
A másik ok pedig az, hogy ennek a térségnek hagyományai eleve lehetetlenné teszik, a demokratikus elvek érvényesítését.
Olyan országokról van szó, (és ebbe Csehország nem tartozik bele, mivel köztudott, hogy a Masaryk féle demokrácia egyik mintademokráciája volt Közép-Európának) mint Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia de természetesen ide tartozik Magyarország is.

Mi lehet az oka annak, hogy Közép-Európában egyazon pillanatban jelentkeznek ezek a problémák? Miért Közép-Európa a színtere ezeknek a demokratikus korlátoknak?

Ebben bizony, akár akarjuk, akár nem, a trianoni rendszernek alapvető szerepe van.

Ez a kérdés bizonyos mértékben érinti a trianoni rendszert is, mert hiszen, ha Európának van egy országa, melyet a trianoni rendszer megcsonkított, az Németország. Hallhattunk 1945 óta, a több mint fél évszázad alatt valaha is, hogy Németország visszakövetelte volna Elzász-Lotharingiát, Danzigot (Gdansk), Königsberget, azaz Kalinyingrádot? Németország ilyen igénnyel nem lépett föl.
A weimari hagyományokon túl, ebben a Marshall segély olyan szilárd gazdasági rendszert teremtett, mely nem tette szükségessé, hogy ilyen problémákkal foglalkozzanak.

AZ EU jelenleg jogos követelményekkel lép fel velünk szemben. Hiszen olyan közösségnek lettünk tagjai, melyben alapszabály a demokrácia. De addig, amíg nem vagyunk gazdaságilag stabilak, amíg gazdasági problémáink vannak, addig nem leszünk az EU-nak igazi demokratikus tagjai, és nem lesz igazi demokrácia sem.

Ez fölveti persze az EU felelősségét is. Az EU-nak ezen a földrajzi részen figyelemmel kell lennie, megkövetelni az alapszabály betartását, ugyanakkor elnézőnek is kell lennie.

A demokrácia határaival nagyon sok baj van.
Persze, mondhatnánk, baj másutt is van. Több európai országban is léteznek problémák. A flamand választásokon, a szélsőjobboldal, ha nem is tört nagyon előre, de stabilan tartja magát és ott is feszegeti a demokratikus rendet.

Komolyan szembe kell néznünk ezekkel a problémákkal. Mert ha nem tesszük, akkor hiába tűnik úgy, hogy túl vagyunk a nehezén. Hiába tűnik úgy, hogy a konszolidáció felé haladunk.
Ha mi tűrünk, ha türelmesek vagyunk, ha azt mondjuk, hogy néhány száz vagy néhány ezer ember műve az, ami itt történik, ezzel magunknak hazudunk.
Itt komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy ez a demokrácia, ami itt elvben létezik és amelyik öröklődött és melyet, mondjuk meg őszintén, egy olyan alkotmány jogszabályai biztosítanak, ami azért nem igazi demokratikus alkotmány, hiszen egy átdolgozott változata egy korábbi, általunk nem igen szeretett rendszer alkotmányának.
Fölvetődik a kérdés, vajon nem érkezett–e el annak az ideje, hogy újragondoljuk a magyar demokrácia szabályait és rendjét, hogy egyszer és mindenkorra elejét vegyük az olyan eseményeknek, melyek 2006 októberében Budapesten történtek.

http://photos1.blogger.com/blogger/4833/3801/1600/pyramid-i-flash-a.2.gif

2006-11-13

Szabadkőműves Amerika VIII. - Benjamin Franklin



Egy pár mondat erejéig szeretnék kitérni az Amerikai Egyesült Államok történelmének két kimagasló alakjára: Benjamin Franklin-re és George Washingtonra.

Benjamin Franklin, Phillips Russell, életrajzíró szerint „Az első civilizált Amerikai”
1706-ban született de saját kijelentése szerint csak 1718-ban kelt életre.

Talán a legfigyelemreméltóbb Amerikai aki valaha is élt. Autodidakta - összesen két évet járt iskolába nyolc éves kortól tizedik életévéig, ezalatt nyelvtant, írást és számtant tanult.

Rengeteg mindent próbált életében, volt nyomdász, író, kiadó, tanító, feltaláló, filozófus, humorista, köztisztviselő, diplomata és államférfi. Életrajzírói szerint mindenben tehetséges és sikeres volt.


A humorosan bölcs és filozofikus „Poor Richard’s Almanach” szerkesztői és kiadói munkájának sikerei után elmerült a politikái munkába.

Saját kiadású újságjában, The Pennsylvania Gazette-ben jelentette meg az első - általa dokumentált - cikket, a Freemasonry in North America; (Szabadkőművesség Észak-Amerikában) Franklin írása általánosságban beszámol a szabadkőművességről, arról is hírt adott, hogy több Szabadkőműves Páholy alakult a provinciában.







Franklin 1731 februárjában lett Szabadkőműves. 1734-ben Pennsylvania Nagymesterévé választották. Ugyanebben az évben kiadta - Amerikában az első - szabadkőművességgel foglalkozó könyvet, Anderson Szabadkőműves Alkotmányát.

Szerepet vállalt a függetlenség kivívásában aminek egyik vezéralakja lett.

Az amerikai diplomácia sikereinek nagy része neki köszönhető, Párizsban mesterien játszotta az egyszerű polgár és a nyílt lelkű republikánus akkortájt oly kedves szerepét. Dísztelen ruházata, púderozatlan haja, szerény modora minden szalonban elragadtatást váltott ki. Platónnal és Catoval hasonlították össze, képét mindefelé árusították, úgy, hogy arca, - mint maga írta lányának -, éppolyan közismert lett, akár a Holdé.

Tárgyalásai nyomán a kolonisták támogatást kaptak a franciáktól, Ő írta alá 1783-ban a Versailles-i Egyezményt. Mint korábban jeleztem, egyik alkotója és aláírója volt az Egyesült Államok alkotmányának.

Franklinnel kapcsolatos magyar vonatkozás, hogy Heckenast Gusztáv kezdeményezésére a Wiegand-, Heckenast- és Landerer-féle vállalatokból alakult Könyvkiadó és Nyomdai Rt. Franklin nevét vette fel. Az 1873-tól működő kiadói részt 1950-ben megszüntették, a nyomdai része Franklin Nyomdaként jelenleg is működik.
(http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/franklin/magyarok.html)

Talán érdemes idézni Franklint ebben a mai „terrorizmustól” szorongó világban, akinek az volt a véleménye, hogy „If you give up liberty for security you deserve neither!” laza fordítása: „ha feladod a szabadságot a biztonságért, egyiket sem érdemled meg!” márpedig ma ez történik a világban, sajnos Amerikában is.



Érdemes gondolkozni, hogy mit miért adunk fel.








http://photos1.blogger.com/blogger/4833/3801/1600/pyramid-i-flash-a.2.gif

2006-11-09

Lángoló Franciaország

Miről is mesélnek Párizs lángjai egy arra tévedt magyarnak?
2006. november 8-án elhangzott munka

aktuális Európa

Nem lehet elvonatkoztatni. Sem a bel-, sem a külpolitikai eseményektől. Párizs ma is a világ közepe. Franciaország a világ, és benne az Európai Unió meghatározó országa. Európa, és benne Magyarország sorsa nem kis mértékben a franciaországi folyamatoktól függ.
Kétségtelen, hogy közép-európai értelemben szegregációról vagy rasszizmusról beszélni Franciaországban, súlyos ismerethiányra vall. Egy olyan országban, ahol a gyerekek által istenített sztárok, példaképek egész sora természetes módon beszél afrikai vagy maghrebin* származásáról, ott nem ugyanaz a "rasszizmus" fogalma, mint Közép-Európában. Franciaországban másról van szó, mint Magyarországon. Franciaországban identitásválságról, Európa-ellenességről van szó, amit jól jellemez a 2005. május 29-i népszavazás.
Chirac elnök 2005. november 17-én, amikor rendkívüli televíziós nyilatkozatban jelentette be a szükségállapot meghosszabbítását, beszélt erről az "identitásválságról". Az identitásválság nem most kezdődött Franciaországban. Hosszú történelmi folyamat, ami mára meglehetősen egyértelmű: a franciák a nagyhatalmi vetélkedésben átengedték, vagy kénytelenek voltak átengedni az európai terepet Németországnak, vagyis gyakorlatilag mára lemondtak arról, hogy közép- vagy kelet-európai befolyásra tegyenek szert. Franciaország Afrika felé fordult. Ez azt is jelenti, hogy a francia átlagember egészen másképpen viszonyul Afrikához, és ezen belül is az úgynevezett Maghreb országokhoz, mint azt itt, Közép-Európában elképzeljük. A franciák úgy járnak Afrikába nyaralni, mint mi a Balatonra vagy Horvátországba. A francia átlagember számára a bőrszínek egyenlőségének elve sokkal természetesebb, mint egy közép-európai számára. Fontos szempont az is, hogy Afrika fele ma is franciául beszél, hogy a frankofón kultúrkör része.
Franciaországban van hozzávetőleges adat arról, mennyi a muzulmán vallású (mintegy 6 millió), de nincs adat arról, kinek milyen színű a bőre, ki, milyen származású. A fekete bőrű francia állampolgár lehet bevándorló vagy bevándorló gyereke, de éppúgy érkezhet például az Afrika melletti Réunion szigetéről, amelyik sziget Napóleon óta Franciaország része, egyik megyéje, bevándorlónak tehát még a legrosszabb indulattal sem minősíthető, ugyanolyan "őshonos" francia, mint néhány Alsace megyei polgár Strasbourg környékéről. A Réunion szigetén élők joggal mondják, hogy ők régebb óta folyamatosan részei az anyaországnak, mint néhány, a német határ közelében élő "európai" francia. Franciaországban igen hosszú ideje tudatosul mindenkiben, hogy egy francia állampolgár, egy magát büszkén franciának nevező hazafi nem feltétlenül fehér bőrű.
Franciaországban ahhoz, hogy valaki integrálódjon a franciaországi mindennapi életbe, nem kell feltétlenül franciának lennie. Az iskola (illetve annak óvodai, vagyis "école maternelle" változata) három éves kortól kötelező, a gyerek beíratásánál semmilyen papírra nincs szükség, állampolgárságot nem kell igazolni, származásra nem kíváncsi az igazgató, egyedül az a kérdés, igazolhatóan a körzetben lakik-e a család. Ha igen, akkor az igazgató kötelessége felvenni a gyereket az iskolába, mert a gyereknek joga van tanulni, és ez egyben azt is jelenti, hogy minden állami kedvezményre, ingyenes iskolai tankönyvekre, füzetekre is joga van, a többi gyereket is megillető kedvezményekkel vesz részt az iskolai étkeztetésben stb.A származási kérdést sokszor maguk a gyerekek vetik fel, ugyanis Franciaországban ma divat bevándorló gyerekének lenni: alsó tagozatos tanítók számolnak be arról az oktatásügyi minisztériumnak, hogy a gyerekek általában irigylik azokat, akik külföldi ősöket tudnak felmutatni. Maga a belügyminiszter, Nicolas Sarkozy is számtalan esetben hangoztatja, hogy ő is bevándorló gyereke.
A francia "sovinizmus" tehát bonyolult kérdés. Hogy ki is a francia, arra választ adnak a francia nemzetet alkotó népek felsorolásakor. Történelmi tanulmányok során az iskolások megtudhatják, hogy a francia nemzet hányféle népből alakult ki, örömmel mondom, mi is a francia nemzetet alkotó népek között vagyunk, a X. századi kalandozó magyarokat idesorolja a francia szakirodalom, ahogy ebből a korból a germánokat, az arabokat, a keltákat is.
Közép-európai értelemben vett rasszizmus? Szegregáció? Franciaországban alkotmányos alaptétel, hogy minden francia állampolgár francia. Mivel ezt kimondja a francia alkotmány, nem mondhatjuk, hogy valaki arab, zsidó, vagy fekete-afrikai. Viszont azt sem mondhatjuk, hogy breton, baszk, vagy korzikai. Mindenki francia.
Ezek fantasztikus értékek. Mégis a francia elnök identitásválságról beszél, a külvárosokban gyújtogatnak, a tüntetések mindennaposak.
A tavalyi eseményekről beszélek. Abban egyetértünk, hogy "spontán módon" egyetlen éjszaka alatt 1400 autót, buszt, illetve jó néhány iskolát, óvodát, bölcsödét, templomot, polgármesteri hivatalt felgyújtani nem lehet, ahogy nem lehet "spontán módon" egyszerre 4-5 százan nekimenni a kivezényelt rohamrendőröknek, Molotov-koktélokat hajigálni, és nem lehet "spontán módon" megrohamozni kerületi rendőrparancsnokságokat sem. Ezek az akciók szervezettséget feltételeznek. Ahogy szervezettek voltak azok az illegális Molotov-koktél üzemek is, amelyeket felfedezett a francia rendőrség. Ezekből az üzemekből szállították a muníciót a "spontán módon" gyújtogató fiataloknak. A tavalyi év eseményei során megközelítően 10 000 autót, buszt, egyéb járművet gyújtottak fel, kiégett megszámlálhatatlanul sok üzlet, oktatási intézmény, középület.
Akkor, amikor egy esti órákban közlekedő buszt ismeretlenek megállítanak, felszólítják az utasokat, hogy azonnal szálljanak le, mert felgyújtják a buszt, ebben az esetben elég nehéz arról beszélni, hogy ezek az ismeretlenek csak annyit akartak, hogy valaki meghallgassa őket.
Hivatalos, napvilágra került, a Le Monde-ban publikált adatok szerint ma Franciaország a világ egyik jelentős terrorista exportőre. Titkosszolgálatok arról számoltak be, hogy név szerint ismernek 22 olyan francia állampolgárt, akik Irakba utaztak harcolni az amerikaiak és az azokkal kollaboráló arabok ellen. Heten már meghaltak két öngyilkos merényletsorozatban, 13 állampolgárnak a sorsa ismeretlen, kettőt pedig iraki börtönben őriznek. A titkosszolgálati jelentések arról is beszámolnak, hogy ezeknek a franciáknak a lakóhelyük többnyire Párizs külvárosa, illetve Lyon környéke. Érdekesség, hogy a francia dzsihádharcosok "összekötő tisztje", aki Szíriában, Damaszkuszban fogadta a kiutazókat, és látta el őket pénzzel, élelemmel, és irányította őket tovább Irak felé, egy, a főváros, Párizs XIX. kerületéből származó 14 éves fiú volt.
Természetesen nem feltétlenül az Al-Kaida áll a gyújtogatók mögött. Legalábbis közvetlenül nem. Ahogy az Al-Kaidának, úgy a gyújtogatóknak is megvan a társadalmi hátterük. Ha valaki Aulnay-sous-Bois-ban bemegy egy középiskolai WC-be, nem feltétlenül ártatlan feliratokkal találkozik a WC-ajtón. Itt nem az van felírva, hogy "Hajrá Fradi!". Hanem az, hogy "Előre, Al-Kaida! Halál az amerikaiakra!". És ugyanezeket a feliratokat megtalálja az ember egy lyoni vagy egy lille-i egyetem mellékhelyiségében is.
Aulnay-sous-Bois-ban nem kellemes végigmenni az utcán. Ha túlságosan fehér a bőröd, és csoportosan álldogáló maghrebin vagy fekete-afrikai fiatalok mellett mész él, lehet, hogy beszólnak neked. Ha nem tökéletes a francia kiejtésed, ne is próbálj meg válaszolni.
"Itt nőttem fel, itt, a külvárosban, a telepen. Panelban, ahogy itt mindenki. A szüleim algériaiak, én már itt születtem. Kabyle vagyok, vagyis arab. Igazából persze kabyle, ami nem arab. Van egy kultúra, ami az enyém, és ami semmiképpen sem azonos az amerikai vagy európai kultúrával, ahol csak a pénz számít, a fogyasztás, mindent elárasztanak a reklámok. Még senki sem gondolt arra, hogy minket például zavarnak a fehérnemű-reklámok, ahol óriásplakátokon gyakorlatilag meztelen nőket látni?" - mondja Rachid, aki 32 éves, Aulnay-sous-Bois-ban tanít egy középiskolában. Elmondja azt is, hogy sok tanítványa az iraki háborút személyes ügynek fogja fel. "Nem kell nagyon toborozni senkit. Ha leülsz velük beszélgetni, kiderül, minden magára valamit is adó tizenötéves arról ábrándozik, hogy harcolni fog az amerikai 'hódítók' ellen. Szinte sikk ez, divat." - magyarázza. Majd arról beszél, hogy egyes középiskolákban már az is súlyos probléma, hogy a történelem-, illetve irodalomoktatás túlzottan is az európai, pontosabban zsidó-keresztény kultúrkörre épít: "Sok diák kiköveteli magának, hogy beszéljünk a Koránról, illetve az arab országok történelméről. Már a rómaiak közel-keleti terjeszkedését, vagy Karthágó elpusztítását is sokan negatívan élik meg" - mondja.
Franciaország látványosan fordult szembe az Egyesült Államok iraki politikájával. Mindezt nem csak a hagyományos francia arabbarát politika miatt tette. A francia közvélemény háborúellenességében óriási szerepe van annak az egyszerű ténynek, hogy sokan, akár "őshonos", akár "bevándorló" franciáról van szó, ezer szállal kötődnek a maghrebin vagy afrikai országokhoz, családi hagyományban, élményben, kultúrában.
Mindez természetesen következményekkel is jár. Az európai országok közül ma Franciaországban van az egyik legnagyobb bázisa a terrorizmusnak. Mint arról Sarkozy belügyminiszter beszámolt a sajtó képviselőinek, a különböző terrorista sejtek, csoportok a technikai, infrastrukturális fejlettséget kihasználva, és a nagy számú muzulmán kisebbség jelenlétét felhasználva éppen Franciaországban tudnak a legkényelmesebben működni, Franciaország jó terep a kiképzéshez, a szervezéshez, itt az internetet nem ellenőrzik, mint sok arab országban, a közvélemény pedig arabbarát. Ugyanakkor ma már ez némileg viszonzatlan barátság: a franciaországi hatmillió muzulmán sokezer vallási vezetőjének, imámjának az egyharmada egy szót sem tud franciául, az istentiszteletet arab nyelven tartják, és ezek az istentiszteletek egy része kifejezetten ellenséges hangvételű az európai kultúrával, az európai országokkal, így Franciaországgal szemben is.
Sajnos, ezek azok a tények, ezek azok a jelenségek, amelyek erősítik a rasszista indulatokat. Így van. A rasszista indulatok jelen voltak a gyújtogatások alkalmával is, méghozzá az "őshonos" európaiakkal, illetve a normális életet élni akaró polgárokkal szembeni rasszizmus volt jelen. Mert rasszizmus nem csak a "fehérek" részéről nyilvánulhat meg, nagyon erős és gerjesztett rasszizmus van jelen egyes maghrebin és fekete-afrikai csoportok részéről Franciaországban. Az európaiakkal, az európai fogyasztói társadalom polgáraival és "kollaboránsaival" szembeni rasszista és fundamentalista indulatok jelen voltak ezekben a külvárosi akciókban is. Nem véletlen, hogy a neves francia (lengyel származású) filozófus, Alain Finkielkraut is "gigantikus köztársaságellenes pogromról" beszélt a gyújtogatások kapcsán. Finkielkraut szerint aránytévesztés, hogy ahelyett, hogy a felgyújtott iskolák botrányától lennénk felháborodva, a gyújtogatók reménytelenségéről beszél mindenki. A gyűlölködő szavak értelmezése tulajdonképpen felhívás újabb vandál akciókra. Itt az ideje, hogy az eseményeket szó szerint értelmezzük, mondja Finkielkraut, majd hozzáteszi: "A rendbontók nem követelnek több iskolát, bölcsödét, tornatermet, autóbuszt: felgyújtanak mindent. Nekiesnek minden intézménynek, minden közvetítésnek, minden kitérőnek, minden olyan tényezőnek, amely közéjük és vágyuk tárgya közé áll. A távirányítás gyermekei. Mindent azonnal akarnak". Finkielkraut a Le Figaróban megjelent cikkében arról is beszél, hogy itt nem válasz született Franciaország igazságtalanságaira, hanem valójában egy az alapokat érintő pogrom indult el a köztársaság intézményeivel szemben.
Igen, jelen van a rasszizmus. Egyetlen példa erre. Lille-ben történt, a metrón. Tudni kell, hogy Lille-ben automatikus, tehát vezető nélküli metró közlekedik, ami azt is jelenti, hogy a szerelvénybe való beszálláshoz automatikusan nyitódó dupla ajtón kell belépni: a peronon ugyanúgy ajtó van, ahogy a metrószerelvényen is. Utazunk a metróban, az utasok leszálláshoz készülődnek. Egy öt év körüli arab kisfiú és a moszlim kendőbe burkolt édesanyja is ezt teszi, kicsit meglepő talán, hogy külön akarnak leszállni, a kisfiú az egyik ajtónál, az anyuka a másik ajtónál. Amikor kiszáll a kisfiú, megáll a peronon. Bent, a metrókocsiban, az ajtónál áll egy szőke, "európai típusú" nő, természetes szőke, nem festett a haja. A metró áll, de tudni lehet, hogy hamarosan automatikusan csukódik az ajtó. Közvetlenül a jelzés előtt a kisfiú a peronról beszól a szőke nőnek: "Madame!" A nő reflexszerűen felnéz, ekkor a kisfiú szembeköpi a nőt. Ügyes egy köpés, látványos is, mennyiségileg sem kevés. Ebben a pillanatban megszólal a jelzés, az automatikusan záródó ajtók becsukódnak, a metró elindul. A nő megszégyenülten törölgeti magáról a kisfiú köpését. Még látni lehet, hogy az anyuka és a fia a peronon jóízűen nevetnek a szerencsétlenül járt szőke nőn. A metróban ezt mindenki annak vette, ami volt: rasszista akciónak. És senki nem mert szólni semmit. Mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Franciaországban, ahogy minden európai országban, büntetendő a poligámia. Ma mintegy 30 ezer olyan család él Franciaországban, ahol feleségből minimum kettő van, esetenként három vagy négy vagy még ennél is több. A francia integrációs politika nem büntet, hanem értelmez, és segíteni próbál. A feleségeknek nem jár a tartózkodási engedély, de jár az egészségbiztosítás, járnak a segélyek, a lakhatási támogatás stb. Ott, ahol négy feleség van, ez akár 16 gyereket is jelent, súlyos anyagi teher az önkormányzatoknak. Van olyan város Párizs környékén (Mureaux), ahol a polgármester úgy próbálja a lehetetlen helyzetet megoldani, hogy minden feleséget külön családnak értelmez, mindegyiknek külön lakást ad, amit persze a többnejű férjek nem akarnak elfogadni, hiszen így a befolyásuk csökkenhet. A Le Figaróban megjelent cikk szerint a polgármester győzelemként éli meg, ha egy-egy családot rá tud beszélni, hogy valamelyik feleség "váljon el" a férjtől, költözzön önálló lakásba, és így megszűnjön az a lehetetlen helyzet, hogy húszan laknak egy lakásban, az együttlakásnak minden következményével, a kisgyerekekre gyakorolt negatív hatásával stb.
A többnejűségen kívül az oktatásügy is súlyos problémákkal kell szembenézzen. Nem csak az, hogy az iskolai kantinban ebédelő gyerekek moszlim vallású szülei sajátos étrendet követelnek az iskolák vezetésétől (sertéshús nem lehet, bizonyos napokon bárányhúst kellene adni stb), ez esetleg még pénzzel megoldható, hanem az is, hogy magát a tananyagot is változtatni kellene ahhoz, hogy azt a bevándorló maghrebin családok elfogadják, márpedig egy ország oktatási irányelveit nem mindig könnyű összhangba hozni egészen más kultúrából érkezok elképzeléseivel. Tény, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör van alapvetően jelen a francia oktatásban is, hasonlóan az európai országok oktatási kultúrájával. Magyarországon ebbe nem is gondolunk bele, számunkra a görög-római kultúrkör, a reneszánsz és a felvilágosodás természetes, mi magunk se hisszük el, hogy lehetne mást is oktatni, tudásunk idáig terjed. A franciák igyekeznek "lépést tartani az új időkkel": Afrika és hagyományai, az afrikai arab és fekete mondavilág máris erősen jelen van, így próbálnak az érzékenységekre odafigyelni.
Franciaország nem integrál, hanem integrálódik. Próbálja befogadni azt a sokszínű világot, amelyik évtizedek óta valóság Franciaországban. Persze, emberellenes bűntetteket nem fogadhat el: ma, az Amnesty International jelentése szerint Franciaország az egyetlen európai ország, amelyikben létezik a "kimetszés", vagyis a női körülmetélés, mint muzulmán vallási szertartás. A 12-13 éves lányok csiklóját vágják ki egy rítus keretében, hogy a lány "tiszta" maradjon. A kimetszés súlyosan veszélyes rítus, akár halálos is lehet. Majdnem minden évben van ennek a rítusnak egy-egy ártatlan áldozata.
Franciaország válságban van. A konzervatív és liberális jobboldal, élén Villepin miniszterelnökkel, Sarkozy belügyminiszterrel és Francois Bayrou-val, a liberális UDF vezetőjével, Európa felé próbál nyitni, a baloldal és a szakszervezetek pedig antikapitalista indulattól vezérelve a bezárkózás és a szociális "vívmányok" minden áron való megőrzéséről beszél. A gyújtogatók Európa-ellenességébe rendkívül sok antikapitalista indulat vegyül. Maga a szó, kapitalizmus, felmérések szerint a franciák többsége számára negatív kicsengésű, a privatizáció - a folyamatos sztrájkok is ezt mutatják - egyenesen szitokszónak minősül. Ugyanakkor pedig vannak olyan városok ma is Franciaországban, ahol sötétedés után már nem mer egy átlagember az utcára menni. Röviden: ilyen ma a felvilágosodás hazája
Chirac identitásválságról beszélt. Mit is értett ez alatt? Azt, hogy újból és újból felvetődik, európainak tartják-e még magukat a franciák, valamint azt is, hogy sokan magát az európai polgári demokráciát és a piacgazdaságot kérdőjelezik meg. Egy marokkói származású francia ismerősöm azért szavazott az európai alkotmány ellen, májusban, mert szerinte az Európai Uniót a Maghreb-országokkal kellett volna bővíteni, nem a közép-európaiakkal. Ez is az identitásválság része.
Jean-Louis Bruguière, a párizsi bíróság terrorista ügyekkel foglalkozó osztályának főbírája tavaly októberben nyilatkozta azt a sajtónak, hogy "jönnek a gyermekkorú terroristák, öngyilkos merénylők". Nyilatkozatát elfogott terroristák vallomásaira alapozta. Novemberben jöttek a gyermekkorú gyújtogatók és a rendkívüli állapot.
2005 decemberben emberjogi aktivisták a Párizs környéki Seine-Saint-Denis megye Neuilly-sur-Marne városában egy Chahrazad nevű lány miatt tüntettek. A város "érzékeny", vagyis bevándorlók lakta résznek számít, voltak is felgyújtott autók itt is szép számmal. A 18 éves lány nem akarta alávetni magát a szigorú elvárásoknak, többször visszautasította egyik ismerőse lánykérését. November 13-án, amikor még javában zajlottak az események, a fiú nem a szomszédja autóját, hanem lányt öntötte le benzinnel, és gyújtotta fel. A lány 60 százalékban szenvedett égési sérüléseket, hosszú szenvedés után halt meg. Az emberjogi szervezetek, köztük a "Nem kurvák és nem is rabszolgák" elnevezésű nővédelmi egyesület pontosan tudja, hogy miért vonulnak Chahrazad védelmében, miért tiltakoznak a gyújtogatók és azok kultúrája ellen, mit is jelentene ez a kultúra az olyan fiatal lányok számára, mint Chahrazad, aki teljes jogú francia nőként szerette volna élni az életét. Talán nem tévedek, amikor azt mondom, hogy gyújtogatás és gyújtogatás között megvan az összefüggés.

*Maghreb országok: Az Észak-Afrikai arab országok: Marokkó, Algéria, Tunézia. Hajdani Francia gyarmatok voltak

2006-11-06

Hírek A Jászi Oszkár és a II. Rákoczi Ferenc páholy Európa magyarok és franciák - ahogy egymást látják





hírek freemason francmacons


A Jászi Oszkár és a II. Rákóczi Ferenc páholy közös 2006 november 8-i munkaterve:

- AHOGYAN A FRANCIÁK LÁTJÁK A MAGYAROKAT
- AHOGYAN A MAGYAROK
LÁTJÁK A FRANCIÁKAT


Zárt, fehér munka.

Minden szk ttv-t és közeli hozzátartozót, ismerőst szívesen látunk megszokott helyünkön, temlomunkban!

Fehér munkának nevezzük, azokat az összejöveteleinket, melyek látogatása nem-szabadkőművesek számára is nyitott.
Létezik zárt-, és nyitott fehér munka. Zárt fehér munkán csak meghívottak vehetnek részt, míg nyílt fehérmunka a teljes érdeklődő nagyközönség számára készül ezen mindenkit szívesen látunk.

A Magyarországi Nagyoriens II. Rákóczi Ferenc páholya Budapesten, francia nyelven dolgozik, tagjai között franciák és magyarok egyaránt megtalálhatók.
http://www.nagyoriens.hu/rakoczi/rakoczi_fooldal_hu.htm