2006-09-22

Szabadkőműves Amerika II. kezdetek


Az első amerikai Szabadkőművesek

Akár Európában, az Amerikai Szabadkőművesség eredete is részben mitológiára, legendákra, pletykákra és egy kis részben történelmi tényre alapozott.

Az európai Rózsakeresztesek már a korai 17-ik században lehetőségeik kiterjesztését látták az újvilágban. Megszállottan próbálták előmozdítani és megvalósítani az általuk elképzelt ideális társadalom modelljét. Ugyanígy gondolkoztak az „Invisible College” a „Láthatatlan Testület” tagjai is - akik később láthatóvá váltak - ugyanis ebből alakult a későbbi „Royal Society”, a „Királyi Társaság”.

Az első hivatalosan bejegyzett páholyt Henry Prince 1733-ban alapította Bostonban ez a St. John Páholy volt, Henry Prince a Grand Lodge of England, (az Angliai Nagy Páholy) megbízottjaként hozta az alapító okiratot, és foglalta el a Nagymesteri pozíciót. A Helyettes Nagymester Andrew Belcher a Provincia Kormányzója volt.
A Páholymunkákat a „Bunch of Grapes” („Szőlőfürt”) nevű tavernában tartották, az érdekesség az hogy a British hadsereg egyik páholya is rendszeresen ott tartotta munkáját.

Katonai Páholyok
1732-vel kezdődően az Angol hadseregben egyre népszerűbb lett a szabadkőművesség, kaszárnyai és tábori páholyok sorozata alakult, amit később az amerikai hadsereg is követett. Ezek az „utazó” páholyok ládákba csomagolva vitték magukkal a szertartások kellékeit, hogy táborozási körülmények között is megtarthassák munkájukat.

Egy másik tavernában a „Green Dragon-ban „működött egy úgynevezett „irregular lodge” (ezt a kocsmát később átkeresztelték „Freemason’ Hallra”) Természetesen a St. John Páholy tagjai botrányosnak ítélték a helyzetet és panaszukra az „ďrregular lodge” benyújtotta legalizálási kérelmét, amit teljesítve is lett.


Nincsenek megjegyzések: