Lángoló Franciaország

Miről is mesélnek Párizs lángjai egy arra tévedt magyarnak?

2006. november 8-án elhangzott munka

aktuális Európa

Nem lehet elvonatkoztatni. Sem a bel-, sem a külpolitikai eseményektől. Párizs ma is a világ közepe. Franciaország a világ, és benne az Európai Unió meghatározó országa. Európa, és benne Magyarország sorsa nem kis mértékben a franciaországi folyamatoktól függ.
Kétségtelen, hogy közép-európai értelemben szegregációról vagy rasszizmusról beszélni Franciaországban, súlyos ismerethiányra vall. Egy olyan országban, ahol a gyerekek által istenített sztárok, példaképek egész sora természetes módon beszél afrikai vagy maghrebin* származásáról, ott nem ugyanaz a "rasszizmus" fogalma, mint Közép-Európában. Franciaországban másról van szó, mint Magyarországon. Franciaországban identitásválságról, Európa-ellenességről van szó, amit jól jellemez a 2005. május 29-i népszavazás.
Chirac elnök 2005. november 17-én, amikor rendkívüli televíziós nyilatkozatban jelentette be a szükségállapot meghosszabbítását, beszélt erről az "identitásválságról". Az identitásválság nem most kezdődött Franciaországban. Hosszú történelmi folyamat, ami mára meglehetősen egyértelmű: a franciák a nagyhatalmi vetélkedésben átengedték, vagy kénytelenek voltak átengedni az európai terepet Németországnak, vagyis gyakorlatilag mára lemondtak arról, hogy közép- vagy kelet-európai befolyásra tegyenek szert. Franciaország Afrika felé fordult. Ez azt is jelenti, hogy a francia átlagember egészen másképpen viszonyul Afrikához, és ezen belül is az úgynevezett Maghreb országokhoz, mint azt itt, Közép-Európában elképzeljük. A franciák úgy járnak Afrikába nyaralni, mint mi a Balatonra vagy Horvátországba. A francia átlagember számára a bőrszínek egyenlőségének elve sokkal természetesebb, mint egy közép-európai számára. Fontos szempont az is, hogy Afrika fele ma is franciául beszél, hogy a frankofón kultúrkör része.
Franciaországban van hozzávetőleges adat arról, mennyi a muzulmán vallású (mintegy 6 millió), de nincs adat arról, kinek milyen színű a bőre, ki, milyen származású. A fekete bőrű francia állampolgár lehet bevándorló vagy bevándorló gyereke, de éppúgy érkezhet például az Afrika melletti Réunion szigetéről, amelyik sziget Napóleon óta Franciaország része, egyik megyéje, bevándorlónak tehát még a legrosszabb indulattal sem minősíthető, ugyanolyan "őshonos" francia, mint néhány Alsace megyei polgár Strasbourg környékéről. A Réunion szigetén élők joggal mondják, hogy ők régebb óta folyamatosan részei az anyaországnak, mint néhány, a német határ közelében élő "európai" francia. Franciaországban igen hosszú ideje tudatosul mindenkiben, hogy egy francia állampolgár, egy magát büszkén franciának nevező hazafi nem feltétlenül fehér bőrű.
Franciaországban ahhoz, hogy valaki integrálódjon a franciaországi mindennapi életbe, nem kell feltétlenül franciának lennie. Az iskola (illetve annak óvodai, vagyis "école maternelle" változata) három éves kortól kötelező, a gyerek beíratásánál semmilyen papírra nincs szükség, állampolgárságot nem kell igazolni, származásra nem kíváncsi az igazgató, egyedül az a kérdés, igazolhatóan a körzetben lakik-e a család. Ha igen, akkor az igazgató kötelessége felvenni a gyereket az iskolába, mert a gyereknek joga van tanulni, és ez egyben azt is jelenti, hogy minden állami kedvezményre, ingyenes iskolai tankönyvekre, füzetekre is joga van, a többi gyereket is megillető kedvezményekkel vesz részt az iskolai étkeztetésben stb.A származási kérdést sokszor maguk a gyerekek vetik fel, ugyanis Franciaországban ma divat bevándorló gyerekének lenni: alsó tagozatos tanítók számolnak be arról az oktatásügyi minisztériumnak, hogy a gyerekek általában irigylik azokat, akik külföldi ősöket tudnak felmutatni. Maga a belügyminiszter, Nicolas Sarkozy is számtalan esetben hangoztatja, hogy ő is bevándorló gyereke.
A francia "sovinizmus" tehát bonyolult kérdés. Hogy ki is a francia, arra választ adnak a francia nemzetet alkotó népek felsorolásakor. Történelmi tanulmányok során az iskolások megtudhatják, hogy a francia nemzet hányféle népből alakult ki, örömmel mondom, mi is a francia nemzetet alkotó népek között vagyunk, a X. századi kalandozó magyarokat idesorolja a francia szakirodalom, ahogy ebből a korból a germánokat, az arabokat, a keltákat is.
Közép-európai értelemben vett rasszizmus? Szegregáció? Franciaországban alkotmányos alaptétel, hogy minden francia állampolgár francia. Mivel ezt kimondja a francia alkotmány, nem mondhatjuk, hogy valaki arab, zsidó, vagy fekete-afrikai. Viszont azt sem mondhatjuk, hogy breton, baszk, vagy korzikai. Mindenki francia.
Ezek fantasztikus értékek. Mégis a francia elnök identitásválságról beszél, a külvárosokban gyújtogatnak, a tüntetések mindennaposak.
A tavalyi eseményekről beszélek. Abban egyetértünk, hogy "spontán módon" egyetlen éjszaka alatt 1400 autót, buszt, illetve jó néhány iskolát, óvodát, bölcsödét, templomot, polgármesteri hivatalt felgyújtani nem lehet, ahogy nem lehet "spontán módon" egyszerre 4-5 százan nekimenni a kivezényelt rohamrendőröknek, Molotov-koktélokat hajigálni, és nem lehet "spontán módon" megrohamozni kerületi rendőrparancsnokságokat sem. Ezek az akciók szervezettséget feltételeznek. Ahogy szervezettek voltak azok az illegális Molotov-koktél üzemek is, amelyeket felfedezett a francia rendőrség. Ezekből az üzemekből szállították a muníciót a "spontán módon" gyújtogató fiataloknak. A tavalyi év eseményei során megközelítően 10 000 autót, buszt, egyéb járművet gyújtottak fel, kiégett megszámlálhatatlanul sok üzlet, oktatási intézmény, középület.
Akkor, amikor egy esti órákban közlekedő buszt ismeretlenek megállítanak, felszólítják az utasokat, hogy azonnal szálljanak le, mert felgyújtják a buszt, ebben az esetben elég nehéz arról beszélni, hogy ezek az ismeretlenek csak annyit akartak, hogy valaki meghallgassa őket.
Hivatalos, napvilágra került, a Le Monde-ban publikált adatok szerint ma Franciaország a világ egyik jelentős terrorista exportőre. Titkosszolgálatok arról számoltak be, hogy név szerint ismernek 22 olyan francia állampolgárt, akik Irakba utaztak harcolni az amerikaiak és az azokkal kollaboráló arabok ellen. Heten már meghaltak két öngyilkos merényletsorozatban, 13 állampolgárnak a sorsa ismeretlen, kettőt pedig iraki börtönben őriznek. A titkosszolgálati jelentések arról is beszámolnak, hogy ezeknek a franciáknak a lakóhelyük többnyire Párizs külvárosa, illetve Lyon környéke. Érdekesség, hogy a francia dzsihádharcosok "összekötő tisztje", aki Szíriában, Damaszkuszban fogadta a kiutazókat, és látta el őket pénzzel, élelemmel, és irányította őket tovább Irak felé, egy, a főváros, Párizs XIX. kerületéből származó 14 éves fiú volt.
Természetesen nem feltétlenül az Al-Kaida áll a gyújtogatók mögött. Legalábbis közvetlenül nem. Ahogy az Al-Kaidának, úgy a gyújtogatóknak is megvan a társadalmi hátterük. Ha valaki Aulnay-sous-Bois-ban bemegy egy középiskolai WC-be, nem feltétlenül ártatlan feliratokkal találkozik a WC-ajtón. Itt nem az van felírva, hogy "Hajrá Fradi!". Hanem az, hogy "Előre, Al-Kaida! Halál az amerikaiakra!". És ugyanezeket a feliratokat megtalálja az ember egy lyoni vagy egy lille-i egyetem mellékhelyiségében is.
Aulnay-sous-Bois-ban nem kellemes végigmenni az utcán. Ha túlságosan fehér a bőröd, és csoportosan álldogáló maghrebin vagy fekete-afrikai fiatalok mellett mész él, lehet, hogy beszólnak neked. Ha nem tökéletes a francia kiejtésed, ne is próbálj meg válaszolni.
"Itt nőttem fel, itt, a külvárosban, a telepen. Panelban, ahogy itt mindenki. A szüleim algériaiak, én már itt születtem. Kabyle vagyok, vagyis arab. Igazából persze kabyle, ami nem arab. Van egy kultúra, ami az enyém, és ami semmiképpen sem azonos az amerikai vagy európai kultúrával, ahol csak a pénz számít, a fogyasztás, mindent elárasztanak a reklámok. Még senki sem gondolt arra, hogy minket például zavarnak a fehérnemű-reklámok, ahol óriásplakátokon gyakorlatilag meztelen nőket látni?" - mondja Rachid, aki 32 éves, Aulnay-sous-Bois-ban tanít egy középiskolában. Elmondja azt is, hogy sok tanítványa az iraki háborút személyes ügynek fogja fel. "Nem kell nagyon toborozni senkit. Ha leülsz velük beszélgetni, kiderül, minden magára valamit is adó tizenötéves arról ábrándozik, hogy harcolni fog az amerikai 'hódítók' ellen. Szinte sikk ez, divat." - magyarázza. Majd arról beszél, hogy egyes középiskolákban már az is súlyos probléma, hogy a történelem-, illetve irodalomoktatás túlzottan is az európai, pontosabban zsidó-keresztény kultúrkörre épít: "Sok diák kiköveteli magának, hogy beszéljünk a Koránról, illetve az arab országok történelméről. Már a rómaiak közel-keleti terjeszkedését, vagy Karthágó elpusztítását is sokan negatívan élik meg" - mondja.
Franciaország látványosan fordult szembe az Egyesült Államok iraki politikájával. Mindezt nem csak a hagyományos francia arabbarát politika miatt tette. A francia közvélemény háborúellenességében óriási szerepe van annak az egyszerű ténynek, hogy sokan, akár "őshonos", akár "bevándorló" franciáról van szó, ezer szállal kötődnek a maghrebin vagy afrikai országokhoz, családi hagyományban, élményben, kultúrában.
Mindez természetesen következményekkel is jár. Az európai országok közül ma Franciaországban van az egyik legnagyobb bázisa a terrorizmusnak. Mint arról Sarkozy belügyminiszter beszámolt a sajtó képviselőinek, a különböző terrorista sejtek, csoportok a technikai, infrastrukturális fejlettséget kihasználva, és a nagy számú muzulmán kisebbség jelenlétét felhasználva éppen Franciaországban tudnak a legkényelmesebben működni, Franciaország jó terep a kiképzéshez, a szervezéshez, itt az internetet nem ellenőrzik, mint sok arab országban, a közvélemény pedig arabbarát. Ugyanakkor ma már ez némileg viszonzatlan barátság: a franciaországi hatmillió muzulmán sokezer vallási vezetőjének, imámjának az egyharmada egy szót sem tud franciául, az istentiszteletet arab nyelven tartják, és ezek az istentiszteletek egy része kifejezetten ellenséges hangvételű az európai kultúrával, az európai országokkal, így Franciaországgal szemben is.
Sajnos, ezek azok a tények, ezek azok a jelenségek, amelyek erősítik a rasszista indulatokat. Így van. A rasszista indulatok jelen voltak a gyújtogatások alkalmával is, méghozzá az "őshonos" európaiakkal, illetve a normális életet élni akaró polgárokkal szembeni rasszizmus volt jelen. Mert rasszizmus nem csak a "fehérek" részéről nyilvánulhat meg, nagyon erős és gerjesztett rasszizmus van jelen egyes maghrebin és fekete-afrikai csoportok részéről Franciaországban. Az európaiakkal, az európai fogyasztói társadalom polgáraival és "kollaboránsaival" szembeni rasszista és fundamentalista indulatok jelen voltak ezekben a külvárosi akciókban is. Nem véletlen, hogy a neves francia (lengyel származású) filozófus, Alain Finkielkraut is "gigantikus köztársaságellenes pogromról" beszélt a gyújtogatások kapcsán. Finkielkraut szerint aránytévesztés, hogy ahelyett, hogy a felgyújtott iskolák botrányától lennénk felháborodva, a gyújtogatók reménytelenségéről beszél mindenki. A gyűlölködő szavak értelmezése tulajdonképpen felhívás újabb vandál akciókra. Itt az ideje, hogy az eseményeket szó szerint értelmezzük, mondja Finkielkraut, majd hozzáteszi: "A rendbontók nem követelnek több iskolát, bölcsödét, tornatermet, autóbuszt: felgyújtanak mindent. Nekiesnek minden intézménynek, minden közvetítésnek, minden kitérőnek, minden olyan tényezőnek, amely közéjük és vágyuk tárgya közé áll. A távirányítás gyermekei. Mindent azonnal akarnak". Finkielkraut a Le Figaróban megjelent cikkében arról is beszél, hogy itt nem válasz született Franciaország igazságtalanságaira, hanem valójában egy az alapokat érintő pogrom indult el a köztársaság intézményeivel szemben.
Igen, jelen van a rasszizmus. Egyetlen példa erre. Lille-ben történt, a metrón. Tudni kell, hogy Lille-ben automatikus, tehát vezető nélküli metró közlekedik, ami azt is jelenti, hogy a szerelvénybe való beszálláshoz automatikusan nyitódó dupla ajtón kell belépni: a peronon ugyanúgy ajtó van, ahogy a metrószerelvényen is. Utazunk a metróban, az utasok leszálláshoz készülődnek. Egy öt év körüli arab kisfiú és a moszlim kendőbe burkolt édesanyja is ezt teszi, kicsit meglepő talán, hogy külön akarnak leszállni, a kisfiú az egyik ajtónál, az anyuka a másik ajtónál. Amikor kiszáll a kisfiú, megáll a peronon. Bent, a metrókocsiban, az ajtónál áll egy szőke, "európai típusú" nő, természetes szőke, nem festett a haja. A metró áll, de tudni lehet, hogy hamarosan automatikusan csukódik az ajtó. Közvetlenül a jelzés előtt a kisfiú a peronról beszól a szőke nőnek: "Madame!" A nő reflexszerűen felnéz, ekkor a kisfiú szembeköpi a nőt. Ügyes egy köpés, látványos is, mennyiségileg sem kevés. Ebben a pillanatban megszólal a jelzés, az automatikusan záródó ajtók becsukódnak, a metró elindul. A nő megszégyenülten törölgeti magáról a kisfiú köpését. Még látni lehet, hogy az anyuka és a fia a peronon jóízűen nevetnek a szerencsétlenül járt szőke nőn. A metróban ezt mindenki annak vette, ami volt: rasszista akciónak. És senki nem mert szólni semmit. Mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Franciaországban, ahogy minden európai országban, büntetendő a poligámia. Ma mintegy 30 ezer olyan család él Franciaországban, ahol feleségből minimum kettő van, esetenként három vagy négy vagy még ennél is több. A francia integrációs politika nem büntet, hanem értelmez, és segíteni próbál. A feleségeknek nem jár a tartózkodási engedély, de jár az egészségbiztosítás, járnak a segélyek, a lakhatási támogatás stb. Ott, ahol négy feleség van, ez akár 16 gyereket is jelent, súlyos anyagi teher az önkormányzatoknak. Van olyan város Párizs környékén (Mureaux), ahol a polgármester úgy próbálja a lehetetlen helyzetet megoldani, hogy minden feleséget külön családnak értelmez, mindegyiknek külön lakást ad, amit persze a többnejű férjek nem akarnak elfogadni, hiszen így a befolyásuk csökkenhet. A Le Figaróban megjelent cikk szerint a polgármester győzelemként éli meg, ha egy-egy családot rá tud beszélni, hogy valamelyik feleség "váljon el" a férjtől, költözzön önálló lakásba, és így megszűnjön az a lehetetlen helyzet, hogy húszan laknak egy lakásban, az együttlakásnak minden következményével, a kisgyerekekre gyakorolt negatív hatásával stb.
A többnejűségen kívül az oktatásügy is súlyos problémákkal kell szembenézzen. Nem csak az, hogy az iskolai kantinban ebédelő gyerekek moszlim vallású szülei sajátos étrendet követelnek az iskolák vezetésétől (sertéshús nem lehet, bizonyos napokon bárányhúst kellene adni stb), ez esetleg még pénzzel megoldható, hanem az is, hogy magát a tananyagot is változtatni kellene ahhoz, hogy azt a bevándorló maghrebin családok elfogadják, márpedig egy ország oktatási irányelveit nem mindig könnyű összhangba hozni egészen más kultúrából érkezok elképzeléseivel. Tény, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör van alapvetően jelen a francia oktatásban is, hasonlóan az európai országok oktatási kultúrájával. Magyarországon ebbe nem is gondolunk bele, számunkra a görög-római kultúrkör, a reneszánsz és a felvilágosodás természetes, mi magunk se hisszük el, hogy lehetne mást is oktatni, tudásunk idáig terjed. A franciák igyekeznek "lépést tartani az új időkkel": Afrika és hagyományai, az afrikai arab és fekete mondavilág máris erősen jelen van, így próbálnak az érzékenységekre odafigyelni.
Franciaország nem integrál, hanem integrálódik. Próbálja befogadni azt a sokszínű világot, amelyik évtizedek óta valóság Franciaországban. Persze, emberellenes bűntetteket nem fogadhat el: ma, az Amnesty International jelentése szerint Franciaország az egyetlen európai ország, amelyikben létezik a "kimetszés", vagyis a női körülmetélés, mint muzulmán vallási szertartás. A 12-13 éves lányok csiklóját vágják ki egy rítus keretében, hogy a lány "tiszta" maradjon. A kimetszés súlyosan veszélyes rítus, akár halálos is lehet. Majdnem minden évben van ennek a rítusnak egy-egy ártatlan áldozata.
Franciaország válságban van. A konzervatív és liberális jobboldal, élén Villepin miniszterelnökkel, Sarkozy belügyminiszterrel és Francois Bayrou-val, a liberális UDF vezetőjével, Európa felé próbál nyitni, a baloldal és a szakszervezetek pedig antikapitalista indulattól vezérelve a bezárkózás és a szociális "vívmányok" minden áron való megőrzéséről beszél. A gyújtogatók Európa-ellenességébe rendkívül sok antikapitalista indulat vegyül. Maga a szó, kapitalizmus, felmérések szerint a franciák többsége számára negatív kicsengésű, a privatizáció - a folyamatos sztrájkok is ezt mutatják - egyenesen szitokszónak minősül. Ugyanakkor pedig vannak olyan városok ma is Franciaországban, ahol sötétedés után már nem mer egy átlagember az utcára menni. Röviden: ilyen ma a felvilágosodás hazája
Chirac identitásválságról beszélt. Mit is értett ez alatt? Azt, hogy újból és újból felvetődik, európainak tartják-e még magukat a franciák, valamint azt is, hogy sokan magát az európai polgári demokráciát és a piacgazdaságot kérdőjelezik meg. Egy marokkói származású francia ismerősöm azért szavazott az európai alkotmány ellen, májusban, mert szerinte az Európai Uniót a Maghreb-országokkal kellett volna bővíteni, nem a közép-európaiakkal. Ez is az identitásválság része.
Jean-Louis Bruguière, a párizsi bíróság terrorista ügyekkel foglalkozó osztályának főbírája tavaly októberben nyilatkozta azt a sajtónak, hogy "jönnek a gyermekkorú terroristák, öngyilkos merénylők". Nyilatkozatát elfogott terroristák vallomásaira alapozta. Novemberben jöttek a gyermekkorú gyújtogatók és a rendkívüli állapot.
2005 decemberben emberjogi aktivisták a Párizs környéki Seine-Saint-Denis megye Neuilly-sur-Marne városában egy Chahrazad nevű lány miatt tüntettek. A város "érzékeny", vagyis bevándorlók lakta résznek számít, voltak is felgyújtott autók itt is szép számmal. A 18 éves lány nem akarta alávetni magát a szigorú elvárásoknak, többször visszautasította egyik ismerőse lánykérését. November 13-án, amikor még javában zajlottak az események, a fiú nem a szomszédja autóját, hanem lányt öntötte le benzinnel, és gyújtotta fel. A lány 60 százalékban szenvedett égési sérüléseket, hosszú szenvedés után halt meg. Az emberjogi szervezetek, köztük a "Nem kurvák és nem is rabszolgák" elnevezésű nővédelmi egyesület pontosan tudja, hogy miért vonulnak Chahrazad védelmében, miért tiltakoznak a gyújtogatók és azok kultúrája ellen, mit is jelentene ez a kultúra az olyan fiatal lányok számára, mint Chahrazad, aki teljes jogú francia nőként szerette volna élni az életét. Talán nem tévedek, amikor azt mondom, hogy gyújtogatás és gyújtogatás között megvan az összefüggés.

*Maghreb országok: Az Észak-Afrikai arab országok: Marokkó, Algéria, Tunézia. Hajdani Francia gyarmatok voltak